2010. november 10., szerda

4dolgozatos nap

Reggel 6-kor úgy keltem fel, hogy ma meg fogok halni, mert a 6 órámból 4-en dolgozatot írok. Angol témazáró 4 leckéből, Matek röpdolgozat, Nyelvtan helyesírás dolgozat és Német szódolgozat. Szóval semmi kedvem nem volt iskolába menni. Megreggeliztem, elindultam a suliba. Megírtam sorra a dogákat és boldogság töltött el, mert szerintem mindegyik jól sikerült :)
Az utolsó két órán már annyira éhes volta, hogy korgott a pocakom is. A menzán lebbencs levest és tarhonyás-húst ettem :)
Úgy döntöttem végülis, hogy nem maradok fizika szakkörön, mert nem akarok egész évben járni. Ezért hazajöttem a 14:25-ös busszal :)
Amikor leszálltam a buszról találkoztam a volt osztálytársammal, hazáig beszélgettünk, de közben találtam valamit, ami nagyon megtetszett. Egy vörös fa levelet. Pont ezt :)
Ma anya ment estére dolgozni, apa pedig olyan 5 felé hazaér majd, aztán megy a húgom fogadó órájára.
Nekem ma még meg kéne tanulnom az Odüsszeia Témamegjelölésének pár sorát (pontosan 10-et) holnapra pedig tanulnom kéne földrajzra :(
Egyáltalán nincs kedvem. Esti program már csak a fürdés után megnézni a Jóban rosszbant és aludni menni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban