2011. január 30., vasárnap

Földrengés, 1 éjszaka együtt :)

Szombat:
Úgy keltem fel reggel fél 7-kor, hogy "De jó ma itt aludt a Dani" :) (Ilyen már vagy fél éve nem volt!)
Befejeztem a "gömböm" hajtogatását.
Utána negyed-fél 8 felé felkeltettem Danimat. Bebújtam mellé. Póló nélkül aludt, de melegebb volt a teste mint az enyém, ezért olyan jó volt hozzá bújni :)
Fél 9 felé kijutottunk a szobából xD
Reggeli után kimentünk a piacra. Apával hazajöttünk. Megittunk egy-egy pohár teát. :)
Este nyugalmunkat a föld rázta meg. Na de szó szerint.

A 4,7 erősségű földrengést sok helyen érezték

- 18:42-kor oroszlányi epicentrummal 4,7erősségű 
földrengést észleltek a Dunántúl számos pontján
- Komolyabb károkat nem okozott a rengés, személyi 
sérülés nem történt
- A földrengés viszonylag közel, 5-10 kilométerre volt
 csak a föld alatt, ezért lehetett morajlást hallani
- A földmozgást észleltek Révkomáromban, 
Dunaszerdahelyen, Nagyszombatban, Érsekújvárban,
Léván és néhány más városban
- Utoljára 1985-ben mértek ekkora földrengést 
Magyarországon
- Néhány kisebb utórezgés volt szombat éjszaka

 Durva volt. Remegtek a falak meg minden. Először azt hittem hogy valami nagy szél van kint, utána hogy beomlott a gödör utána eljutott az agyamig hogy ez földrengés volt.
Este Danival aludtam, de előtte megnéztük a Valóvilágot. Alekosz ment vissza xD

Vasárnap:
Reggel előbb keltem mint Dani, de nem keltettem fel. Megvártam amég hozzámbújik :)
Végülis 9 felé kimentünk a szobából. Reggelire Dani melegszendvicset én pedig tükörtojást ettem. Dani csinált nekem vanilliás tejet ezért azt is ittam  :)
Utána kipaníroztuk a husit, majd Betű tornyoztunk 1:1-re fejeztük be xD
Ebéd után megnéztük az Amerikai pite 5-öt, majd készülődtünk mert lejárt a jó világ. Daninak mennie kellett haza, mert nekem tanulnom kellett. A 16:15-össel "küldtem" haza :(
Apával hazafelé bementünk még a Lidl-be tejért :)
Otthon tanultam egy kicsit aztán elmentem hajat mosni. Mire megszárítottam meg kivasaltam addigra már fél 8 volt. Kicsit blogoztam és máris 8 óra lett ezért mentem aludni, mert fáradt is voltam meg minden xD

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Keresés ebben a blogban