Akkorra a tanárnőnk még csak a dolgozatok felét javította ki. Utána énekünk volt a Kdíszterembe, majd töri a 19-be. Kiosztotta a töri tanárnőm a dolgozatokat, ami nekem 2-es lett. Nagyon reménykedtem, hogy 3-as legyek és ne kelljen érte felelnem, mert volt egy TZ 3-asom és ugye ez a 2-es, de megkaptam a 3-ast félévkor.
Után tesin nem volt a mi tanárunk ezért egy másik csapathoz csapódtunk hozzá és a tanárúr azt mondta, hogy pin-pongozzunk és majd jön értünk. Hát a tanárúr elfelejtett kijönni, mert oktatást tartott odabent a fegyelmi tárgyalás tanulságáról. Matekon tudtuk meg csak, hogy mi lett a fegyelmi tárgyalás végeredménye. Az egyik osztálytársam rovót kapott a másikat áthelyezték egy másik iskolába. A matek dolgozatokat is kikaptuk nekem 5-ös lett. :)
Utána szaladtunk ebédelni. Szerencsére még volt sajtos-sonkás tészta. Levest nem ettem, mert kevés időm volt csak, pedig elhoztam. Na de sebaj :)
Infó szakkörön neteztem, mert nem volt kedvem máshoz. Utána osztálytársakkal lementünk a buszmegállóba és ott kicsit megcsappant a csapat. Csak én és az egyik osztálytársam maradtunk, mert egy busszal mentünk hazáig. :)
Hazafelé vettem észre, hogy anya írt SMS-t.
Szia!csak azért
kerestelek mert ha még
Tatan vagy hivj fel
tésztat kéne hozni a
darastésztahoz
holnapra.varom a
hivasod.puszi
Ugyan már nem Tatán voltam, de felhívtam és elmentem boltba neki. Hazaérve anyu munkatársának kocsijának látványa fogadott. Ebből azt következtettem le, hogy itt van anyu munkatársa és nem tévedtem. Anya megköszönte a bevásárlást egy kicsit beszélgettünk már amennyit meghallott...
Aztán mentem kicsit gépezni, majd tanulni. Utána vacsiztam, pancsoltam, megnéztem a Jóban-t és mentem is aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése